Nincs ember, aki ne találkozott volna a címben szereplő helyzettel. De egy párkapcsolatban nemcsak a szexben kell tudni megegyezni, hanem a hétvégi programban, a nyaralásban, vagy abban, hogy mi legyen az esti vacsora. Egy párkapcsolatban örök kihívás az igények összehangolása.
A libidó összetett kérdéskör
A Nemek harca elnevezésű dilemma a játékelméleti alapjátszmák egyike, melyben egy házaspár döntési helyzetbe kerül: este színházba menjenek-e, vagy focimeccsre. Amiben egyetértenek az az, hogy együtt szeretnék tölteni az estét. De mi legyen? Ez a modell azt mutatja meg, hogy akkor járnak a legjobban, ha csak az egyikük enged és a másik alkalmazkodik. Együtt mennek vagy ide, vagy oda. Igen ám, de az általunk vizsgált helyzet a szexszel ennél sokkal szofisztikáltabb megoldás után kiált.
Ugyanis a pár tagjainak előbb el kell engedniük az akarást. Ez a záloga annak, hogy ki tudják alakítani a közöset.
Ha csak a Nemek harca megoldásánál ragadunk le, könnyen belekerülünk abba a kapcsolatgyilkos csereelméleti körforgásba, ami az „egyszer én engedek, máskor neked kell” elvén működik. Azaz egyikünk mindig kissé összeszorított foggal vesz részt a kiválasztott tevékenységekben. Mint például a szex. A szexuális vágyat számos tényező befolyásolja, mint például az egészségi vagy a lelki állapot, de gátlóan hatnak rá bizonyos gyógyszerek, a dohányzás, a drogok, az alkohol, az elhízás, szív- és érrendszeri panaszok, cukorbetegség, a mozgásszegény életmód, extrém lelki vagy fizikai terhelés, a stressz és még sok minden más.
A jó kommunikáció a megoldás lehet
Ezeken kívül a szűkebb és tágabb környezetünk, valamint az önmagunkkal és a másikkal való kapcsolatunk minősége is számottevő abban, tudunk-e, érzünk-e nemi vágyat a másik iránt. Hogyan lehet ezeket mind-mind egyetlen és azonos időpontban – mondjuk szerda este 21:00 órakor – közös nevezőre hozni a pár tagjaiban? Kommunikáció, kommunikáció, kommunikáció. Azokban a kapcsolatokban, ahol jó a kommunikáció, nagy eséllyel jó nemcsak a párkapcsolati, de a szexuális élet minősége is. És ha belegondolunk, könnyű belátni, hogy a szex is egyfajta interperszonális (személyközi) kommunikáció, ráadásul annak is leginkább a non-verbális, azaz a szavakon túli formája, amikor az emberek beszéd nélkül kommunikálnak egymással. Nem egy könnyű műfaj, cserébe annál ösztönösebb, őszintébb. Ide tartoznak a következő kommunikációs elemek is: mimika, tekintet, gesztus, testtartás, mozdulatok, hangszín és -lejtés.
De nem mindegy, hogy mit akarunk mondani, és motivál minket arra, hogy szexeljünk.
Gondoljunk csak bele, mennyiféle motivációnk lehet a szexre! Kérhetünk vele bocsánatot, de erősíthetjük vele az önbizalmunkat, megint máskor hatalomgyakorlásra is használhatjuk. Tudunk vele együttérzést, vagy sajnálatot kifejezni, de bánthatunk, meg is alázhatunk vele valakit, akár önmagunkat is. Ugyanígy szexelhetünk puszta kíváncsiságból, vagy használhatjuk manipulációra, megkötésre, vagy haszonszerzésre. De lehet alku tárgya is, vagy szükségletkielégítés, illetve stresszoldás is, és még sok-sok minden más. Mindezek a motivációk, amennyiben a másik partner benne, működhetnek és elvihetik a kapcsolódást a szex irányába. Ugyanakkor bezár minket a fent emlegetett csereelméleti körforgásba és nem engedi megszületni a l’art pour l’art szexet, amiben nincs és nem is lehet mennyiségi, vagy minőségi különbség a partnerek szexuális megélésében.
Ha semmi nem motivál minket a szexre, csak az élmény maga, akkor lehetünk részesei, akkor élhetjük át a színtiszta, és tökéletes kapcsolódást, az eggyé válást, a flowt magát. Feldmár András ezt így fogalmazza:
„Te sem akarhatsz semmit tőlem, én sem akarhatok semmit tőled. Ha összejövünk, az nem azért történik, mert valamelyikünk akarta. A szexnek a legjobb az, hogyha megszületik, egy szikrából lánggá válik, két ember között. Egyszerre. És akkor mind a kettő odaadja magát neki. Ezt nem lehet kérni, ezt nem lehet adni, ezt nem lehet követelni.”
Feldmár András
Tehát nem kell mást tenned, csak nem akarni, hogy megkapd. De mit jelent a cikk elején felhozott „közös nevező”? Azt a pontot értem rajta, amiben a pár tagjai a saját igényeiket, vágyaikat és lehetőségeiket harmonizálni tudják egymással. Ez kiteljesedhet egy közös vacsorában, beszélgetésben, filmnézésben, összebújásban, simogatásban, de akár szexben is.
Ha megteremtjük az egymásrahangolódás, az intimitás feltételeit, abban a pillanatban, amikor kapcsolódni tudunk egymással, már nem is lesz érdekes, szexelünk-e vagy sem.
Mindez az elmélet szép és jó, mondhatják most sokan. De mindezt mégis hogyan kell csinálni?
Mit lehet ezért tenni?
- Ha alapvetően minden rendben veletek, egészség, hangulat, párkapcsolat, kommunikáció – és a szenzitív partner kedvéért még fogat is mostál –,
- akkor csak azt kell észben tartanod, hogy teljesen oké, ha nem ugyanabban a pillanatban éreztek nemi vágyat. Tehát ha kezdeményezel, nem biztos, hogy a.) azonnal, és nem biztos, hogy b.) igen lesz a partnerünk válasza.
- És láss csodát, néha már ennyi elég ahhoz, hogy a partnerünk nyitottá váljon az intimitásra. Érezheti, hogy semmi nem kötelező, hogy kifejezhetőek és számottevőek az ő személyes vágyai és igényei is. Semmi nem történik, amit ő nem szeretne. Sőt.
- Mindezzel teremtettél önmagatok számára megfelelő közös teret, időt és lehetőséget a kapcsolódásra, melynek formája bármi lehet, akár jó szeretkezés is.
Ha azonban a fent leírtak valami miatt nem teljesíthetőek, például egyikőtök kerüli az intimitást, a közös időtöltést, vagy úgy érzed, nem tudtok jól kommunikálni, akár a szavak szintjén, akár a szexben, vagy nem egyeznek a szexuális vágyaitok, érdemes megállni és megkeresni a súrlódások, az eltérések, a nehézségek okát. Ha úgy érzed, ebben segítségre van szükséged, bátran fordulj a társadhoz, a barátokhoz, családtagokhoz vagy akár szakemberhez (pártanácsadóhoz, szexológus tanácsadóhoz, szexcoachoz, párterapeutához).
Ha tetszett a cikk, a támogatásodat kérjük, szeretnénk saját podcast műsorokat indítani párkapcsolati és szexológiai témákban, továbbá saját videókat is szeretnénk készíteni, amiken keresztül a kérdéseidre is válaszolunk! Ezekhez a fejlesztésekhez kérjük a támogatásod, jelenleg mindenki ingyen dolgozik a magazinon, de a hosszú távú működésünkhöz a segítségedre van szükségünk. A támogatást az alábbi linken keresztül küldheted el úgy, hogy meghívsz minket jelképesen egy kávéra. Köszönjük az adományt!