A COVID-19 koronavírus-járvány miatti intézkedések arra kényszerítettek mindannyiunkat, hogy tartsuk távol magunkat más emberektől azért, hogy a vírus kevésbé gyorsan terjedjen, hogy az egészségügyi rendszer kapacitása elbírjon a megbetegedésekkel. Nem találkozhatunk a barátainkkal, az idősebb rokonainkkal, senkivel, akivel nem élünk egy fedél alatt. Ebbe a csoportba sokak számára beletartoznak a szerelmi partnerek is, így az intim életünket egyértelműen befolyásolja a koronavírus-járvány. De mennyire, és mi meddig megyünk el, ha a szerelemről van szó? Erre a kérdésre kerestük a választ egy nem reprezentatív hazai felmérésben is.
Nem könnyű ez az időszak senkinek sem, azoknak sem, akik párkapcsolatban, házasságokban élnek együtt, hiszen nem lehet moziba menni, étterembe járni, nyaralni, utazni, így szó szerint a négy fal közé kényszerült sok-sok pár. A szexuális élet területén többen is tapasztalhattak változást: -akik távol élnek a szerelmüktől, ők jóval kevesebbet lehettek együtt,
-akik pedig együtt élnek a nap 24 órájában, ők emiatt tapasztalhattak kevesebb szexet.
-Azok pedig, akik épp társat keresnek, még nehezebb dolguk van. Mindez nem jelenti azt, hogy ne születtek volna új szerelmespárok, vagy hogy szexmentes életet élnénk.

Dr. Justin Lehmiller amerikai szociálpszichológus a blogján jelentette meg a Kinsey Intézettel közös longitudinális kutatását a témában. Az intézettel együtt azt vizsgálták, hogyan hat a világjárvány a szexuális életünkre, hogyan alakultak a romantikus kapcsolatok. Többek közt arra a kérdésre is keresték a választ, hogy hány embernek lehetett új partnerkapcsolata a szigorú korlátozások mellett, vagy hogy hogyan alakultak a szexuális kapcsolatok a korlátozások idején. Kiderült, hogy 2020. májusában és júniusában a kutatásban résztvevők 10%-ának akadt új partnere. Ez a szám augusztusra 15 %-kra nőtt. Azok között, akik azt válaszolták az online felmérésben, hogy új partnerük akadt, a 64%-nak csak egyetlen egy partnerrel volt új kapcsolata, 20% két új partnerről számolt be, a 16 %-nak pedig három vagy több új partnere is lett. A felmérésből az is kiderült, hogy a többség mielőtt az új partnerrel bármit csinált volna, egyeztetett arról, hogy van-e bármelyiküknek is a vírusra utaló tünete, és csak ezután találkoztak. A biztonságos találkákra egyértelműen törekedtek.
Az amerikai Kinsey Intézet kutatását alapul véve hazai kutatás is megjelent, ezt a 24.hu oldal tette közzé online felmérés formájában. A felmérést, ami a koronavírus-világjárvány hatását vizsgálja a szerelmi és szexuális életre, összesen 534-en töltötték ki. Ez az online felmérés ugyan nem reprezentatív, azonban valamennyire láthatóvá teszi a világjárvány okozta változásokat a párkapcsolatokban. A hazai kutatás arra kereste a választ, hogy a szexuális élet mennyiben változott, például, hogy igaz lehet, hogy a fogamzásgátlásra kevésbé figyeltünk oda és több gyerek születhet. Arra is kereste a választ, hogy a magyarok mit hajlandóak megtenni a szerelemért.
A kutatásban résztvevők 71%-a válaszolta azt, hogy gondolatban megszegte a kijárási korlátozásokat a szerelmi partnere miatt, és meglepő, de a többség (59,7%) konkrétan meg is szegte.
Az alkalmi, szeretői afférokra utaló kérdések válaszaiból az is kiderült, hogy egy kicsit felelősségteljesebben állunk a témához. A kérdés pontosan így szólt: Ha alkalmi partnere(i)d vagy szerető(i)d van(nak), megszegted-e a kijárási korlátozást azért, hogy találkozzatok? Ha együttélsz a partnereddel és monogám vagy, ezt a mezőt hagyd üresen! A válaszadók többsége (54%) nemmel válaszolt, és ‘csak’ 45 %-a mondott igent a légyottra. Feltehetően a lebukás veszélye is visszatartott sokakat, nemcsak a korlátozások.
A hazai felmérést majdhogynem fele-fele arányban férfiak és nők is kitöltötték, a többség a 18 és 49 éves korosztályba sorolható, 83%-uk pedig házasságban vagy párkapcsolatban él együtt valakivel. A szexuális élettel való elégedettségre is rákérdeztek a felmérésben, a válaszokból kiderül, hogy valamennyivel többen elégedetlenebbek a szexuális életük minőségével és/vagy mennyiségével, mint a koronavírus-járvány előtt, azonban nem számottevően romlott. A szexuális étvággyal, azaz a libidóval azonban jól állunk, sokaknál nem csökkent és ugyanolyan maradt, mint volt, azonban 31%-nál emelkedett a vágy szintje a világjárvány kezdete óta. (A hazai kutatás egyéb adatairól hamarosan infografikával jelentkezünk újabb cikkünkben.)
Látható tehát, hogy akár a hazai, akár az amerikai kutatásokat nézzük, lényegében egyetlen egy dologban vagyunk mi emberek közösek: nem szívesen mondunk le arról, hogy a szerelmünkkel találkozzunk, de arról sem, hogy új partnerekkel ismerkedjünk meg. Ez pedig jó, hiszen nem egészséges cölibátusban élni a járvány végéig, a szex elutasítása nem működhet sokáig. Ha félelemmel, szégyenérzettel állunk a szexuális életünkhöz a járvány alatt, akkor az sok-sok egyéb problémát okozhat. Jobban tesszük, ha felkészülünk kellő információkkal, megtesszük az óvintézkedéseket, hogy a lehető legbiztonságosabban éljük az intim életünket.
Ha tetszett a cikk, a támogatásodat kérjük, szeretnénk saját podcast műsorokat indítani párkapcsolati és szexológiai témákban, továbbá saját videókat is szeretnénk készíteni, amiken keresztül a kérdéseidre is válaszolunk! Ezekhez a fejlesztésekhez kérjük a támogatásod, jelenleg mindenki ingyen dolgozik a magazinon, de a hosszú távú működésünkhöz a segítségedre van szükségünk. A támogatást az alábbi linken keresztül küldheted el úgy, hogy meghívsz minket jelképesen egy kávéra. Köszönjük az adományt!