Nyitott kapcsolat: Hogyan valósítható meg?

Manapság egyre gyakrabban hallhatjuk ezt a kifejezést, nyitott kapcsolat. Van akit borzongással tölt el már maga a gondolata  is, és van akiben titkos, rejtett vágyakat ébreszt fel. Mindannyian különbözőek vagyunk és ez teljesen rendben van.

Egyre többen vágynak rá?

Mondhatni, népszerűvé vált ez a fajta életforma, párkapcsolati forma mostanra. Egyre többen vallják be maguknak és társaiknak, hogy a megszokott monogámia mellett szükségük van valami újra, másra, ismeretlenre, melyet szeretnének átélni. De ez hogyan valósítható meg? És egyáltalán működhet úgy egy párkapcsolat, hogy a felek közösen megegyeznek, hogy máshol, mással is keresik a boldogságot?

Egy újabb kutatás szerint, melyet a Kinsey Intézetben végeztek az Egyesült Államokban, a legtöbb egyén fantáziált már olyan kapcsolatról, mely nem hagyományosan monogám (másnéven nyitott vagy poliamor) kapcsolat.

Viszont átlagosan az emberek egyharmada próbálja ki ténylegesen ezt a kapcsolati formát. 

Justin J. Lehmiller kutatásában összesen 2982 férfi és nő vett részt, akik felmérést töltöttek ki saját szexuális fantáziájukról. Különböző kérdésekre válaszoltak, beleértve a személyiségüket, származásukat és egyes vágyaikat a nyitott kapcsolatot illetően. A felmérésben résztvevők 40% -a nő 56%-a férfi és 4%-a nem bináris (valamennyi nemi identitás, ami nem ez a kettő). Az eredmények összegzése után kiderült, hogy a válaszadók 30% – ának titkos vágya a nyitott kapcsolat, 81% pedig már legalább egyszer fantáziált erről.

Azok akik ténylegesen kipróbálták és átélték ezeket a titkos vágyakat, pozitív élményekről számoltak be. Ennek valószínűleg az az oka, hogy más partnerek lehetővé teszik az egyén számára a sokszínűséget és a változatosságot, amik szexuális elégedettséget válthanak ki. De ez nem minden párkapcsolatban működtethető így, vannak olyan alapkövek, amik mindenképpen szükségesek ehhez.

Szex: Ha a férfi annyira nem érdeklődő
A szobatárs érzéssel kezdődik a gond, ha tapasztalod ezt magatokon, és nem tudod, mikor …
Párkapcsolati problémák: a közös jövő közelebb hozhat
A párkapcsolati problémák sokfélék lehetnek, de a lényeg mindig az, hogy képesek vagyunk-e megoldani …
„A nárcisztikus férfi lehet szerelmes?”
„Egy nárcisztikus férfi lehet szerelmes? Létezik olyan, hogy élete szerelme? Az exem és a …
Szeretetnyelv: Hogyan tanulhatunk szeretni?
Honnan tudhatja a partnerünk, hogy szeretjük? Lehet, hogy félrekommunikálunk?

Hogyan? Ez a kérdés!

A kommunikáció ilyen, hiszen aki nehezen beszél a fantáziákról, a szexualitásról, hogyan is tudna több, egymás mellett futó szerelmi kapcsolatot fenntartani? Ahhoz, hogy bárki átgondolja tudatosan, merjen-e a nyitott kapcsolat felé gondolkodni, érdemes néhány kérdést átgondolnia.

Mit értünk nyitott kapcsolat alatt?

A nyitott kapcsolat egy olyan párkapcsolati forma, ahol a felek közösen megegyeznek abban, hogy másokkal is létesítenek szexuális viszonyt. A párok nem kívánnak monogámiában élni. Új, általuk elképzelt élethelyzetben szeretnék ezt megvalósítani. Egyes, előre megbeszélt és kialakított tervek és szabályok alapján cselekednek.

Szabályok és tervek, avagy mit szabad és mit nem?

Természetesen ahhoz, hogy egy ilyen fajta új kapcsolat megvalósuljon, elengedhetetlen egyes szabályok kialakítása és lefektetése annak érdekében hogy az együttélés ezen formája ténylegesen működjön. Ezeket közösen tudjátok kialakítani, megosztva egymással egyes vágyaitokat és elképzeléseiteket.  

Stabil alapok

Minden egészséges párkapcsolat alappillére a kölcsönös bizalom, őszinteség és a nyílt kommunikáció. Ezek megléte alkotja azt az egységet, amelyre tovább lehet építkezni. Hogy hogyan és milyen formában tervezitek az új kapcsolati formát, ez csak rajtatok múlik. 

Az egyes vágyak kifejtése

Mit szeretnétek kipróbálni? Hogyan képzelitek el a nyitottságot? Együtt szeretnétek átélni vagy esetleg egyénileg? Mit tartotok izgalmasnak benne? Ezekre a kérdésekre őszintén egymásnak tudtok válaszolni mielőtt belevágtok a kivitelezésbe.

Részletek átbeszélése

Kinek mi a megengedett? Meddig mehettek el? Tudni szeretnétek mindent a másikról? Vagy inkább külön utakon szeretnétek járni? Ez egy rendkívül fontos része a saját megállapodásotoknak. Minden apró részletre térjetek ki, mely számotokra alapvető terveitek megvalósításához. 

Az igenek és nemek 

Kik azok a személyek akik egyáltalán nem jöhetnek szóba? Közeli ismerősök vagy barátok? És kik azok akik igen? Ismeretlenek vagy távoli ismerősök? Megszokott közegben vagy teljesen idegen környezet ami számotokra elképzelhető és megfelelő lehet? A válaszok megtalálásával ismét közelebb kerülhettek a kitűzött célhoz.

Féltékenység kizárása

A féltékenység alapvetően mindenkiben ott bujkál, hiszen a párunk hozzánk tartozik. A nyitott kapcsolat megvalósításához viszont szükség van egy olyan kölcsönös bizalomra köztetek, mely megnyugvást jelent mindkettőtöknek, nem kell aggódnotok, a ti egységeteket senki sem veszélyezteti. 

A mindennapokban ez a fajta életmód a fent említett megegyezéseknek köszönhetően jöhet létre. A különböző szabályokat, közös megegyezéseket és gondolatokat összegezve talán könnyebb lehet eldönteni, ez a fajta kapcsolati forma/életmód megvalósítható-e számotokra. A kezdetleges kíváncsiság után az egyes vágyak és érzelmek megfogalmazása után kérdés, hogy van-e tovább folytatása a történetnek? Vagy elég felfedezni egymásban ezeket a titkokat és a vágyakat? Ez mindenkinek a saját története lesz majd.

Az illusztrációt Hegyesi Mátyás készítette.

Ha tetszett a cikk, a támogatásodat kérjük, szeretnénk saját podcast műsorokat indítani párkapcsolati és szexológiai témákban, továbbá saját videókat is szeretnénk készíteni, amiken keresztül a kérdéseidre is válaszolunk! Ezekhez a fejlesztésekhez kérjük a támogatásod, jelenleg mindenki ingyen dolgozik a magazinon, de a hosszú távú működésünkhöz a segítségedre van szükségünk. A támogatást az alábbi linken keresztül küldheted el úgy, hogy meghívod a szerzőt és minket jelképesen egy kávéra. Köszönjük az adományt!

Allison Anna
Allison Anna

A cikket párkapcsolati és szexológus tanácsadó szakértőnk írta, Allison Anna. Az alábbi linken még több információt találsz róla. Kérdezz tőle, írj neki!